Ezen a héten a vakvezetőkutyákat ünnepeljük. Utánanéztük, mit jelentenek a mindennapokban, valamint bemutatjuk Erzsi és Gesztenye szívhez szóló megismerkedését.

Vakvezetőkutyák világnapja

1994 óta ünnepeljük a vakvezető kutyákat. A világnap a Vakvezető Kutyakiképző Iskolák Nemzetközi Szövetségének (IGDF) kezdeményezésére jött létre, emlékezve ezzel a szervezet 1989. április 26-i megalakulására. Több dátum is szerepel az eltérő forrásokban, van, ahol április 27-re teszik ezt a napot, másutt az írják, minden évben április negyedik szerdája a dátum.

A lényeg azonban nem is a pontos dátum, hanem hogy ebben az időszakban, megálljunk egy pillanatra, és ismerjük el a látássérülteket segítő kutyák áldozatos munkáját, ünnepeljük a kiképzőket, s vegyük észre a vakvezetőkutyák nélkülözhetetlen szerepét a közlekedésben és a mindennapi életben.

A vakvezetőkutyákról

A vakvezetőkutyák nemcsak a közlekedést teszik biztonságosabbá, hanem gazdáik mindennapi életének nélkülözhetetlen segítői is. A látássérült emberek számára ezek a különlegesen képzett kutyák a függetlenséget és a társadalmi beilleszkedést is jelentik.

Hazai helyzet

Magyarországon kevesebb mint 500 vakvezető kutya dolgozik, kiképzésük hosszú és összetett folyamat. A gazdák kiválasztása, az igények felmérése és a közös tréning mind kulcsszerepet játszik abban, hogy valóban működő páros alakuljon ki.

Hazánkban két nagy kutyaiskola van: a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének a kutyaiskolája Csepelen és a Baráthegyi Vakvezető Kutyaiskola Miskolcon.

Erzsi és Gesztenye megismerkedése

Gesztenye és gazdája története jól mutatja, milyen különleges kapcsolat születhet ember és kutya között. Borsodi Erzsébet már tapasztalt gazdi volt, hiszen Gesztenye a harmadik vakvezető kutyája.

„Idén lesz 10 éve, hogy velem van, 2016. december 29. óta van velem Gesztenye” – meséli Erzsi.

„Az első kutyám Mira volt, utána jött Speedy, aki sajnos váratlanul elhunyt 2016 novemberében. Akkor felkerestem mind a két kutyaiskolát, s a Baráthegyi vakvezető kutya iskola kiképzője kiképzője jelezte, hogy pont van egy kutya, akinek gazdit keresnek. A jelentkezési folyamatot követően elhozták hozzám Győrbe a már kiképzett kutyust, akivel az első pillanattól kezdve megtaláltuk a közös hangot. Elmentünk egy próbakörre is, és teljesen váratlanul már ott követte az utasításaimat” – folytatta Borsodi Erzsébet első találkozásuk történetét.

„Majd a nap végén a kiképzők megkérdezték tőlem, mit szólok Gesztenyéhez, elfogadnám-e őt segítőmnek? Mire azt válaszoltam: persze, a kérdés már csak az, hogy elfogadna-e engem gazdájának.  Ekkor a két kiképző már az ajtóban állt, meg Gesztenye is ott velük, én pedig a szoba másik végében. És akkor megkérdeztem a kutyust: Gesztenye, itt maradsz velem? Ő pedig odajött és leült a lábamhoz, úgyhogy ez ott eldőlt. Nem bírtam ki sírás nélkül. Még most is a könnyeimmel küszködve gondolok vissza ara a pillanatra” – zárta Erzsi megismerkedésük történetét. Majd ezek után elkezdték a közös munkát.

A vakvezetőkutyák munkája komoly vizsgához kötött: gazdájukkal együtt kell bizonyítaniuk, hogy képesek biztonságosan közlekedni, akadályokat felismerni és kezelni, valamint tömegközlekedési helyzetekben is helytállni.